03. Különleges alkalom

Xenia Tchoumitcheva
2015. November; Sao Paulo, Brazília

A futam után Lewis kifejezetten rossz kedvvel lép ki Sebastian Vettel után. Egy őszinte mosoly sem hagyja el arcát a mindig vidám britnek, ami felettébb lelombozó lehet rajongóinak. Kifejezéstelen arccal nézi végig, ahogyan kivonul a futam győztes Nico Rosberg, hiába biztos győztese a világbajnokságnak, nem örül a második helynek, végül is ki örülne neki, ha nyerhetett is volna? Meg lehet őt is érteni. A díjátadó unalmasan zajlik le. Hangomba próbálok valami színt vinni, ezzel talán feldobva a nyomasztó perceket. Míg Vettel és Rosberg örül az elért helyezésének Lewis úgy veszi át a díjat, mintha csak a fogát húznák. Talán jövőre majd már sikerül itt is győznie és nem nyeri meg harmadszor is Nico a Brazil Nagydíjat. Szívesen kezdeném el szidni élő adásban a németet, de nem tehetem. Az interjúk alatt magamban már-már hajamat tépem a nagyképű megszólalásoktól. Kivételesen nem Hamilton kerget az őrületbe a pilóták közül és nem is Alonso az elkövető. Jut eszembe, az angolnak ígértem a ma estémet, remélem hazautazik hamarabb a tervezettnél rossz kedvében.

- Xenia hahó- legyez előttem valaki, mire ránézek- min merengtél el ennyire?- Pakolgatja össze cuccait Vincent.

Magam is elgondolkozom rajta, hogy min járhatott az agyam, hiszen még az elköszönésről is lemaradtam- szerencse, hogy Vincent szeret beszélni és helyettem is mindent elmondott. Csak laposokat pislogok magam elé, fáradt vagyok.

- Megyünk?- Állok fel helyemről, mintha mi sem történt volna.

Lemondva arról, hogy válaszolok kérdésére bólint egyet és elindul ki a friss levegőre. Mielőtt telefonomat eltenném megnézem, hogy hány óra is van; fél hat. Viszonylag korán végeztünk ma is. A készüléket táskámba dobom és az ajtóban álló férfi után megyek. Néma csendben szeljük át egymás mellett a Backstageet. Mintha csak két idegen sétálna egymás mellett, olyan csend uralkodik.

- Úr Isten, hol hagytuk Raquelt?- Torpan meg a svájci, mire nekem is leesik, hogy miért volt ilyen nyugalom az elmúlt időszakban.

- Fogalmam sincsen- meredek rá- felhívom.

Hatalmas süllyesztőmben kezdek el matatni a kütyü után, aminek zenélése nagyban megkönnyíti a dolgot. Amint kezembe akad a keresett eszköz mindenen keresztül cibálom elő.

- Biztos Raquel az- utal a csörgő telefonomra, mire ránézek a kijelzőre, amin természetesen nem a brazil nő neve áll.

Gondolkodás nélkül utasítom el a hívást, most fontosabb dolgom is van, mint a hülyeségeket hallgatni.

- Szegény Lewis, miért nem vetted fel neki?- Cseng cinikusan Betranche hangja, mire csak megforgatom szemeimet.- Tegnap is olyan kitartóan próbálta megszerezni a portáslánytól a szobaszámod, de az helyette csak a telefonszámát mondogatta neki. Vicces jelent volt- húzódik széles mosolyra szája.

- Te voltál?- Csattanok fel, talán kicsit hangosan, mire elvigyorodik- esküszöm megöllek- sziszegem oda neki fogaim között.

Hátat fordítva az őrülten vigyorgó társamnak tárcsázni kezdem az eltűnt személyt. Egy csengés... kettő, három... hét-nyolc, semmi. Felsóhajtok majd bontom a vonalat.

- Nem veszi fel- köpöm oda egykedvűen.

Felsóhajtok majd azon kezdem törni fejemet, hogy mégis most mihez kezdjünk. Semmi hangulatom sincsen munkaidőn kívül keresgetni -az állítólagos- főnököm.

- Xenia- hallom meg ideges hangját magam mögül, amihez társul Vincent idétlen rihegése.

Ridegen fordulok meg és nézek a nőre, a másik embert le sem reagálva a többi itt lézengőről nem is beszélve. Amint alaposabban végigmérem rá is döbbenek, hogy miért olyan dühös.

- Hát te hol szerezted ezeket?- Méregetem.

- Én? Én? Én sehol. Lewis Hamilton egyik nem tudom mije nyomta őket a kezembe, hogy juttasam el minél hamarabb hozzád ezt a két jószágot- nyomja kezembe a pórázokat, mire kiguvadt szemekkel kezdem méregetni a nőt.

- Ez valami tévedés- közlöm vele teljesen nyugodtan, minek következtében csak megingatja fejét.- Na ne szórakozzatok velem!- Akadok ki, de ez látszólag egyiküket sem érdekli.

- Na Xenia gyere és hozd a két barátod is- száll be a beszélgetésbe Vincent is.

- Ezért még egyszer megölöm Hamiltont, megmondtam már neki, hogy nem vagyok kutyacsősz.- Motyogom magamban.

- Tudod, végre egyszer örülhetnél valaminek, vagy valakinek- veti oda nekem a svájci, ami igazán meglep.- Lewis megbízik benned, ezért merte rád bízni őket, ez a két állat többet jelent neki akármelyik Nagydíjnál.- Hagy faképnél.

Vincent kevesszer beszél értelmes dolgokat, de olyankor igaza van. Számat kezdem belülről rágni és leguggolok a két ebhez, vajon tényleg ilyen sokat ilyen jelentek a pilótának?

(...)

- Na ne szórakozz, hogy te vigyázol a kutyáira- röhög ki a vonal túloldalán lévő barátnőm.

Carot meg anno egy munka közben ismertem meg, akkor még csak a teljes nevét ismertem a brit lánynak- Caroline Daur. Az elmúlt évek alatt sikerült már jobb kapcsolatot kiépítenünk a fiatal modellel.

- Már vagy négy órája, de legalább semmit sem csinálnak az alváson kívül- pillantok rájuk egy másodpercre.- Csengettek, szerintem megjött a sztár- szívom be élesen a levegőt.

Ismételten elneveti magát. Totális ellentétek vagyunk. Míg ő mindenen képes nevetni én maximum egy halovány mosolyt ejtek meg. Az egyetlen, ami megegyezik személyiségünkben az olykori lenéző magatartás.

Útközben még elköszönök Carotól és leteszem a telefont. Nulla életkedvvel nyitok ajtót, ahol sejtésemnek megfelelően a brit áll. Már forgatnám szemeimet, de Lewis nem ad okot csak néz rám. Szemöldökeim felhúzom és megilletődve pislogok a rossz kedvű pilótára, aki csak megrázza fejét. Kezében egy üveg pezsgőt szorongat. Meglehetősen lazára vette a stílust. Fekete melegítő alsó, fehér reklámpóló és egy sportcipő- nem pont egy randihoz van öltözve, de lehet ez csak az én véleményem.    Egy szó nélkül állok arrébb az ajtóból, amin még Hamilton is meglepődik. Most először nem vagyok vele elutasító. Halkan teszem be az nyílászárót. Mire megfordulok már Lewis a kutyái mellett a földön ülve simogatja őket. Szép pillanat is lehetne akár.

- Csinos vagy- emeli rám tekintetét.

Nem méltatom sokra bókját, csak biccentek egyet neki. Legalább kettőnk közül valaki az. Ridegen ülök le a mögötte lévő kanapéra. Igazán csendes pillanatait éli az angol. Ilyenkor illene megkérdezni tőle, hogy mi nyomja a szívét, de nem tartom olyan jónak a kapcsolatunkat, hogy a magánéletében vájkáljak. Jól el van a gyerekeivel, akik csak továbbra is húzzák a lóbőrt.

- Konyha merre van?- Áll fel hirtelen a szőnyegről.

- Mintha nem látnád- forgatom meg szemeimet, de nem veszi a célzást- az ajtó mellet úgy két méterre tőled- ejtem ki szinte szótagolva a szavakat.

Még csak meg sem mosolyogja lekezelő beszédem. Érdeklődve figyelem minden egyes mozdulatát, ahogyan átsétál a padlócsempés helyiségbe, ahol a szekrény nyitogatását kezdi űzni már-már versenyszerűen. Néhány perc kutakodás után sikerül ráakadni a keresett tárgyra és elővesz két pezsgőspoharat a kredenc egy ajtaja mögül. Készségesen tölt az általa hozott alkoholból mindkét üvegbe, de kár, hogy nem tudja, hogy nem iszom szeszes italokat. Kezébe veszi mindkét üvegpoharat és leül mellém miközben felém nyújtja az előbb említett tárgyat.

- Csak alkalmakkor iszom alkoholt- utasítom vissza a pohárka tartalmát.

- Ez alkalomnak számít- nem tágít, de én sem- ugyan már- neveti el magát.- Lewis Hamilton éppen a hotelszobádban depizik és te még csak egy pohárka pezsgőt sem iszol meg vele?- Veszi viccesre a figurát, aminek örülök- legalább nem kell azon aggódnom, hogy bánatában kiugrik az ablakon.

Vonakodva ugyan, de elveszem az italt, mire egy győzelemittas mosoly kerül arcára.

- Ne örülj annyira- morgom orrom alá, de meghallja és ismét elmosolyodik.

- Na és milyen napod volt Xenia?- Kezd el csacsogni, mire hunyorított szemekkel kezdek rá pislogni.- Most mi van? Már beszélgetni sem szabad?- Kezdi forgatni szemeit, ezzel utánozva engem.

- Nekem jobban megy- forgatom szemeimet

- Megnézhetem a portfóliódat?- Teszi fel hirtelen a kérdést.

Eleinte nem tudom eldönteni, hogy jól hallottam e, azonban várakozó tekintete meggyőz hallásom tökéletességéről. Ebbe nem tudok belekötni, szóval előveszem laptopom és a mappát megnyitva kezébe adom a hordozható számítógépet. Össze-vissza kezdi megnyitogatni fotóimat, van amelyikre ránagyít és úgy is végignézi minden egyes pontomat. Percekig lefoglalja magát a képeim nézegetésével, miközben fogyatkozik a pezsgő is. Tekintetét le sem emelve tölt újra mindkettőnknek, de nekem nincsen szívem elutasítani ismételten, így inkább csendben iszogatok. Nem is olyan rossz ember ez a Lewis Hamilton. Talán kezdem elviselni. Ez is csak én lehetek, pont akkora kezdem megszokni egy személy viselkedését, amikor már mindegy, hiszen ő holnap hazautazik- vagy fene tudja hová- és valószínüleg többé nem találkozunk. Mégis hol futnánk össze? Neki versenyek vannak, míg én már be vagyok táblázva az egész hátralévő évre. Szerda hajnalban repülök Los Angelesbe, majd vissza Londonba még egy utolsó idei munkára és néhány otthoni dolog elintézésére. Aztán majd már következnek az ünnepek is, amit otthon töltök Svájcban a családommal. Következő év, hát magam sem tudom már, hogy hogyan is lett beosztva az életem menedzserem által, majd kiderül.

- Hát ez elfogyott- próbálja meglötyögtetni az üveg tartalmát, nem is tűnt fel, hogy miközben elkalandoztam ennyit ittam volna.

A minibárhoz lép és elővesz egy ugyanolyan pezsgőt, mint amit magával hozott- szóval még csak nem is boltban vette, hanem kiemelte a hűtőből. Kérdés nélkül tölt újra ismételten. Talán nem kéne ennyit innom, hiszen nem bírom jól az alkoholt- ezért is nem szeretek inni.

A férfi csak lapozgatja tovább fényképeimet, amiknek talán sosem látja meg utolsó képeit a tömérdek mennyiségnek köszönhetően.

Lassan már egy órája böngészi modellkönyvemet, mikor megelégelem ezt, hiszen szinte egymagam fogyasztottam már el unalmamban a szeszes italt. Felállok helyemről zsibbadó hátsó felem miatt és kisétálok az erkélyre, ahonnan belátom a brazil város egy részét. Teljesen elveszek a város apró pontjaiban, gyönyörű szép. Oly mélységig merülök el a tájban, hogy észre sem veszem, hogy társaságom akad időközben. Mire feleszmélek már Lewis hátulról öleli át derekamat. Magassarkúm miatt közel százkilencven centiméter lehetek, így alacsonyabb nálam a pilóta, de pont hátra tudom dönteni a fejemet a vállára. Óvatos puszit lehel arcomra, mire közelebb húzódom hozzá.

- Jól viselkedtek az ebek?- Kérdezi hangjában némi csínnyel.

- Jól, Roscoe kifejezettem jó kisfiú, de Coco lusta, mint a dög- jelentem ki egyhangúan, mire elvigyorodik és újabb csókot lehel arcomra.

Lehunyom egy pillanatra szemeimet, és már csak Lewis ajkait érzékelem sajátjaimon. Óvatosan csókol, szinte már félve. Bátorításképp végigsimítok arcán és közelebb lépek hozzá. Puha ajkai finoman mozognak az enyémekkel harmóniában. Bal kezével közelebb von magához, míg jobbjával hátamat simogatja. Nem bírok magammal és én kérek bejutást szájába, amit rögtön meg is kapok. Olyan, mint a drog, minél többet kapok belőle, annál inkább szükségem van rá.

Ha valaki nekem egy hete azt mondta volna, hogy én Lewis Hamiltonnal fogok bájcsevegni, csókolózni majd smárolni pofonröhögtem volna, de most mégis ezt teszem és szégyen nem szégyen, élvezem.      

02. Újra a pálya szélén

Xenia Tchoumitcheva

2015. November; Sao Paulo, Brazília

Le sem reagálom a pilótát, aki próbálja felhívni magára a figyelmemet. A bejárathoz lépek, a kék-fehér kártyát az ajtóhoz tartva engedem be magamat és az utánam- önszántából- belépő Lewist, aki azonnal leveti magát a széles kanapéra. Nem bírom tovább és muszáj megjegyzést tennem, ami ellene szól.

- Helyezd magad kényelembe- forgatom meg szemeimet.

- Imádom a humorod- fordul felém.

Felsóhajtok és próbálom továbbá is figyelmen kívül hagyni a britet, de nagyban gátol az, hogy a puszta jelenléte is az őrületbe kerget, valamint a folytonos beszéde, aminek az ég világon semmi értelme sincsen.

- Mit szeretnél, Lewis?- Rázom meg a fejemet és próbálom vele éreztetni nem tetszésem.

- Miért vagy velem ilyen ellenséges?- Teszi fel az elég gyakori kérdést.

- Hányszor hallottam én már ezt- forgatom szemeim ismét.- Mindenkivel az vagyok.- Jelentem ki hidegen, mintha ez olyan normális dolog lenne.

Az angol elgondolkozik a mondatomon és láthatóan jól lefoglalja magát vele. Telefonomat töltőre teszem és laptopomat elővéve kapcsolom be. Hordozható számítógépemmel az ölemben ülök le a hívatlan személytől a lehető legmesszebb. Talán az lenne a legjobb ha nem törődnék vele és majd csak megunja a kis játékát, aztán szépen lelép a saját szobájába.

- Tudod, nem vártam vendéget- vetem oda neki nyeglén.

- Mi sem vártunk, hogy megjelenik Alonso gyönyörű exe- szól vissza.

Csak hümmögök egyet. Nem hittem, hogy tud valami ilyesmivel előrukkolni. Kellemeset csalódtam. Leveleimet nyitom meg és válaszolok párra, miközben a férfi a portugál adást próbálja értelmezni- sikertelenül.

- Te értesz ebből egy szót is?- Fintorog a tévére.

- Nem, ezért nem nézem.- Szólok hozzá flegmán.

- Kimivel miért vagy kedves?- Jön az újabb kérdés, ami már kezd idegesíteni. Nem szeretek csevegni a semmiről, főleg nem ilyen személyekkel.

- Mert őt bírom. Hasonló személyiségünk van- gondolkozom el én is ezen. Sosem gondoltam még bele igazán a kapcsolatunk miértjébe, csak úgy jött az egész és nem volt kérdéses, hogy kedvelem a finnt.

- És engem nem?- Húzza fel szemöldökét.

- Nem is ismerlek- sandítok felé egy pillanatra.

- És megakarsz ismerni?-Teszi fel a legváratlanabb kérdést.

Szemeim egy pillanatra fenn akadnak, de egyből rendezem vonásaimat és újra felveszem a póker arcot. Neki is feltűnt, hogy meghökkentett kérdése, akkor is ha csak egy pillanatig volt nyilvánvaló. Egyáltalán nem ezt vártam. Más már régen megsértődött volna és nyugalmam lenne, egyedül. De ez a srác nem olyan, mint mindenki, de nem is olyan, mint én. Egypár gondolaterejéig el is játszom az ötlettel.

- Nem- mondom rá sem nézve.

Lewis elmosolyodik, de azt a vigyort semmi sem törölheti le arcáról. Legszívesebben felpofoznám az öntelt képe miatt. Csak lopva pillantok egyet felé, majd ismét a laptopom képernyőjét veszem célba. Ma már tényleg nem folyok többet beszédbe vele.

- Akkor gyere el velem vacsorázni- veti fel.

Egész testemben megmerevedek, felvonom szemöldököm és úgy nézek rá a pilótára, mint aki szellemet lát. Elneveti magát, amikor meglátja a grimaszt az arcomon. Tartom magamat és nem válaszolok neki az eszement ötletére.

- Tudom, hogy akarod- beszél halálosan komolyan.- Holnap este kilenckor jövök érted.- Jelenti ki.

Az előbbinél is furcsább arcot sikerül varázsolnom magamra. Ha a szemeimmel ölni tudnék biztos, hogy Lewis már halott lenne- legalább nem zaklatna.

- Kilencre itt vagyok.- Erősíti meg idióta agyszüleményét.

Megforgatom szemeimet és le sem reagálom a kikötéseket, amiket az előbb mondott. Kicsit túlpörög és amúgy sem szeretek találkozgatni senkivel sem, főleg ha azt az embert Lewis Hamiltonnak hívják. Úgy látszik, kezdi feladni győzködésem és beletörődik abba, hogy úgysem válaszolok neki és sehova sem megyek el vele.

Gondolataim közül a brit- szinte- kiabáló hangja zökkent ki, értetlenül nézek felé. Éppen Snapchat videót csinál- magáról. Legalább törődik azokkal, akik bár ha nem is ismerik, de szeretik. Ezek az emberek nélkül sehol sem lenne egy híresség sem.

- Hamilton, aludnék- nézek rá jelentőségteljesen.

Órájára pillant és bólint egyet. Feláll a kanapéról és az ajtóhoz megy. El sem hiszem, hogy komolyan végre valahára eltűnik. Magamban leírhatatlanul örülök és már előre eltervezem, hogy mire is használom fel a nyugalmas, szabad perceimet.

- Ki sem kísérsz?- Néz rám kiskutya szemekkel.

Odalépek mellé és kinyitom előtte az ajtót, jelezve, hogy tűnjön már el. A mögöttem álló elneveti magát és egy puszit nyom szám sarkára. Kezemmel azonnal reagálok és már tolnám is el magamtól mellkasát, de ekkora már kilép az aurámból, így nem kell arrébb taszítanom teljes testét.

- Jó éjt, Xenia!- Lép ki vigyorogva az ajtómon.

Becsapom a fa tárgyat és a tükörképemre meredek. Miért nem csaptam pofon? Megrázom fejemet és az agyamat megpróbálom kiüríteni, hogy legalább aludni tudjak. Úgy tűnik lőttek a nyugalmas pillanataimról szőtt gondolataimnak.

(...)

Reggel telefonom hangjára ébredek, nyöszörögve nyomom ki az ébresztőt. Tegnap a pilótának köszönhetően egy óra után tudtam csak lefeküdni, aludni pedig még annyira sem sikerült, mint azt hittem.

Elvégzem a reggeli rutint a fürdőszobában, már most jobban érzem magamat. Magamra kapok egy méregzöld ruhát és hozzá szettben vásárolt cipőmet. Sminkemet és hajamat gyorsan készítem el és rohanok, hogy még valami normális, ehető kaját magamba tudjak tuszkolni a szálloda reggelizőjében, más esetben marad egy joghurt, vagy éppen az, amit eltudok csenni a svédasztalról.

Pontosan reggel kilenc órakor lépek ki a hotel elé. Körbenézek és megpillantom a fekete autót, ami csak rám vár. Mellette áll Raquel és Vincent. A nap erős sugarai miatt szemüvegemet előveszem fehér táskámból és fejemre teszem. Sietősen megyek el a kocsiig és köszönve a két velem tartó embernek- Raquelnek és a sofőrnek- szállok be a hátsó ülésre, míg közvetítőtársam csak egy vállveregetést kap perverz pillantásai miatt.

Az egész út a nő folytonos dumájáról szól a mai napról, ha lenne nálam légycsapó, lecsapnám.

Ritkán érzek akkora megkönnyebbülést, mint akkor, mikor megáll a jármű a pálya sportolói bejárata előtt. Szinte kiesek mellőle, de sajnos muszáj követnie. Már minden csapat teljesen bezsongva készülődik, mikor átszeljük a pályát és sietve megyünk fel a helyünkre. Pár dolgot megbeszélünk újra, hogy a lány lenyugodjon, majd az operatőrrel magunk mögött indulunk el a pályára, ahol már a versenyzők fel- le rohangálnak.

Szinte minden vezetőhöz egyesével kell odamennem és zaklatni. Sosem értettem, hogy miért nem lehet őket nyugton hagyni felkészülni a futamra, nem már reggel a nyakukra járni. Lewisen kívül egyik sem mond semmi különösebbet. Az angolnak is csak azért tetszik az interjúja, mert, ahogyan nem őt mutatja a kamera engem szórakoztat, ami kivételesen meg is nevettet. Talán először a héten.

- Köszönöm Lewis, sok sikert mára!- Engedem útjára a férfit, miközben az adást visszakapcsolják a stúdióba.

Egy tapottat sem mozdul mellőlem a brit srác, amiért kérdőn tekintek rá.

- Az exednek nem tetszik, hogy velem lát- vigyorog teli szájjal.

Csak megrántom vállaimat, mintha nem érdekelne a dolog, de azért lopva a füstölgő Alonsora pillantok, ami engem is megmosolyogtat, így eszem ágában sincs ellépni a pilóta mellől. Kivételesen nem zavar Lewis közelsége, aki inkább nekem szenteli figyelmét, mint a pályának. Elég nagy hiba Lewis.

- Van egy ötletem, hogyan szórakozhatunk még jobban- teszi derekamra kezét miközben halkabbra veszi hangját.

Felnevetek és hagyom, hogy közelebb húzzon magához, miközben a korláthoz támaszkodik. Bal kezemet vállára teszem, míg jobbomat rásimítom felkarjára.  Engedelmességem meglepi az angolt, de hamar változik át mosolygósra arckifejezése. Megértem, hogy nem érti mi történik velem, én magam sem tudom. Szívesen lökném le most már magamról mocskos ujjait, de nem szeretnék feltűnést kelteni és így sem tudom hány ember szúrt ki minket, hiszen háttal állok a tömegnek. Lewis szinte teljesen egyedül volt már tegnap és ma is, talán csak a csapatával- Nico kivételével- beszélt néhány szót. Ha már csapatról van szó, hova a fenébe tűnt Raquel?

Megfordulok Lewis kezei között a brazil lányt keresve, akit meg is találok miközben a szintén brazil Felipe Nasr társaságát élvezi. Megnyugodva fordulok vissza a férfihez, aki egy pillanatra sem vette le rólam kezét.

- Ugye tudod, hogy akármikor lencsevégre kaphatnak minket?

- Engem nem zavar- rántja meg vállát, mire megforgatom szemeimet.- Megvársz a boxutcában?- Emeli rám tekintetét reménykedve.

- Nem- vágom rá gondolkodás nélkül, mire csak megcsóválja fejét rosszalóan- tudod, nekem van más dolgom is, ezen kívül- célzok a vele folytatott enyelgésre.

- Még sincs ellenedre- kúszik győztes vigyor arcára.

Kijelentésére nem tudok reagálni, hiszen tetteim igazat adnak minden egyes kiejtett szavának. Legszívesebben képen törölném az öntelt arcberendezését- ismét. Megforgatom szemeimet és unottan nézek Hamiltonra, aki ezúttal az utat figyeli és nem velem van elfoglalva, szája sarában mégis ott bujkál a mosoly. Ezt a kört ő nyerte ezúttal.

- Na és lenne kedved vigyázni életem szerelmeire, ameddig én versenyzek?- Duruzsol fülembe.

- Te mi francról beszélsz?- Illetődök meg teljesen, ez totálisan hülye?

Hangosan felnevet, mire már az eddiginél is többen legeltetik rajtunk a szemüket, főleg Hamilton kezein, amik még mindig a derekamon pihennek. Csak felhúzom szemöldökeimet és oldalra döntöm fejemet. Fogalmam sincs mi a fenéről beszél, eddig is tudtam, hogy nem százas, de mostanra már biztosra veszem, hogy egy diliházba is felvételt nyerhet a világbajnok pilóta. Szívesen közvetítem le én magam első kézből ezt a hírt.

- Roscoe és Coco- dönti oldal fejét ezzel engem utánozva.

Fájdalmasan felsóhajtok és egy pillanatra tenyereim közé temetem arcomat. Gondolhattam volna, hogy a két kutyáról beszél, hiszen ember aligha akad, akivel szeretet teljesebb kapcsolata lenne a köszönőviszonynál.    

- Minek nézel, kutyacsősznek?- Pillantok rá lesajnálóan.

Sűrű bólogatásba kezd csak, mire picit megpaskolom arcát, bár erősebben is tehetném.

A gépezet lassulása jelzi számomra, hogy végre leszállhatok innét. Amint megáll megérzek egy kezet a vállamon pihenni. Raquel igazán pontos és kiszámítható személy.

- Ne haragudj te hősszerelmes, de mennem kell- lépek el tőle, mire végtagjai lehullanak rólam.

Meglepődve konstatálom, hogy ezúttal nem akarja feszegetni türelmem határait. Talán pár év múlva még közeli ismerősök, akár barátok is lehetünk. Nem tartom magamat annak a kimondottan ellenséges személynek, szimplán nem engedem magamhoz közel az idegeneket. Vele sincsen semmi problémám az egész jellemén kívül.   

01. Totális őrültség

Xenia Tchoumitcheva

2015. November; Sao Paulo, Brazília

Rózsaszín bőröndjeim magam után húzva keresem a „Xenia Tchoumi" feliratú névtáblát tartó emberkét a sao pauloi reptéren. Pár perc alatt sikerül is megtalálnom a nevemet egy hölgy kezében. Azonnal felé veszem az irányt, míg ő engem kémlel. Valószínű, hogy már felismert.

- Xenia Tchoumitcheva- nyújtom neki mancsomat.

- Raquel Mendes- mosolyog rám kedvesen az egzotikus nő.- Hadd segítsek!- Veszi el egyik csomagomat.

Egy hálás pillantást küldök felé és már követem is pár lépésnyire lemaradva. Rövid haja fekete, bőre sötét, amihez szépen illik a színes ruha, amit visel és a hozzáillő fekete cipő. Sietős lépteinknek köszönhetően rövidke idő alatt már az autóhoz érünk. A fekete kocsi hátsó ülésére huppanok be, segítőm mellé. Míg ő a jegyzetei között turkál, én gondolataimba mélyedek, amit eddig nem igazán sikerült véghez vinnem. Ebben a rohanós életben az éppen aktuális stábomnak több ideje van rám, mint nekem saját magamra olykor. A kivételes csendet, nyugalmat kihasználva hátradöntöm fejemet és lecsukom szemeimet.

Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt elvállalnom ezt a megbízást. Utólag belegondolva, totális őrültség volt újra besétálni az autóversenyzők világába. Ugyan, sokat rágódtam a munkán, de menedzserem helyettem is megtette a legfontosabbat- odaígérte az aláírásomat, vagyis megegyezett a svájci csatornával. Négy éve még csak tévében is ritkán nézek végig egy- egy futamot, de most kénytelen voltam jobban utána nézni a jelenlegi felállásnak.

- Raquel- szólítom meg a nőt, aki készségesen fordítja felém a fejét- Vincent megérkezett már, igaz?- Érdeklődöm munkatársam hol- és hogyléte felől.

Amint szólásra nyitja száját a város forgalma elnyomja hangját, amin csak mosolyog egy jót.

- Természetesen- bólint egyet- Vincent már három napja itt van, jelenleg is a versenypályán munkálkodik. Biccentek egyet, ezzel megköszönve az információkat. 

(…)

A sofőr kinyitja előttem az ajtót én pedig barna napszemüvegem felvéve, piros táskámmal a kezemben haladok Raquel után. Ezúttal már sietősebb tempót diktál, amit kicsit nehezemre esik tartani a közel tizenöt centis sarkaimmal. Körbekémlelek és akkor világosodik meg előttem, hogy már a versenypályán vagyunk, nem a hotelben. Gondolom a forgalom miatt néhány dolgot át kellett variálniuk. Egy kétszárnyú ajtó előtt megtorpan és felém fordul.

- Xenia, most a csomagjaid lerakását ki kell hagynunk a programból- rázza meg a fejét lemondóan.- Szóval, azt majd egyszerre, amikor mész a szállodába. Itt van néhány szükséges papír, aztán gyere utánam- nyom kezembe egy adag lapot.

Felveszem tempóját és sietve megyek utána, közben a kapott iratokat nézegetem, amin a program áll. Nemsokára elkezdődik az időmérő edzés, utána néhány pilótával kell majd interjút készítenem, akárcsak holnap, valamint a szokásos alap dolgok kaptak helyet az írólapon. Nevek, adatok, időpontok, említésre méltó dolgok, satöbbi. Az előttem haladó egy gyors „sziasztok”-ot magok el angolul. Valószínűleg ő maga is tisztában van azzal, hogy származása miatt az angol hangokat furcsábban ejti ki, mint például az európaiak. Ami ebben meglepő, hogy velem szemben teljesen határozottan beszélt, mintha nem lenne szégyellni valója- nincs is. Nekem is feltűnt az erős akcentus, de számítottam erre itt. 

Backstageen áthaladva én teljes nyugalommal köszönök az ott lévőknek, mire néhányan felkapják fejüket és mintha csak szellemet látnának, megbámulnak. Vicces. El is nevetem magamat kínomban. Szeretem meghökkenteni az embereket körülöttem, ilyenkor megjegyzik újra, hogy ki is vagyok. Ismételten a felírtakat kezdem tanulmányozni mikor valaki hirtelen nekem jön, mire kiesnek kezemből a papírok.

- Gyere nekem te gyökér- morgom orrom alá oroszul.

Lehajolok összeszedni az előbb elejtett cuccaimat, rá sem nézve az elkövetőre, akinek teste nem mozdul előlem. Lábaira is hullott néhány fehér iromány így onnan is kénytelen vagyok összeszedni őket, de le nem hajolna segíteni. Lesajnálkozóan mosolyodok el, amikor megpillantom a cipőjét, egy versenyző. Miért is segítene, itt ő nagy embernek érezheti magát a körülötte ugrálóknak köszönhetően. Táskámba csúsztatom munkadolgaimat és felállok. Szándékosan nem nézek a férfira és egy szó nélkül sétálok el mellette.

- Xenia, hello- ránt vissza csuklómnál fogva egy ismerős kéz, mihez hang is társul, Alonso.

- Oh, szia- válaszolok neki anyanyelvén miközben méregetem exemet. 

- Minek köszönhetjük a látogatást?- Hangjában erős él hallható. Legalább ő is annyira örülhet nekem, mint én neki. Vele ellentétben én nem élvezem olyan szinten a vele való csevegést, mint ő velem.

- Dolgozom, szóval mennem kell- sétálok el mellette úgy, hogy szándékosan nekimegyek vállammal vállának.

- Jól áll a barna- kiálltja utánam, ezúttal már angolul kizárólag azért, hogy felhívja a körülöttünk tartózkodók figyelmét mind magára, mind rám.

Kivágom az ajtót és a friss levegőre érkezem, ahol kísérőm idegesen toporog, gondolom az eltűnésem miatt dühöng. Megkopogtatom vállát. Hatalmas megnyugvás terül szét arcán, mikor szembetalálja magát az elveszett fekete báránnyal, oldalán Vincenttel.

- Xenia azt hittük már az első öt percben elvesztél- ölel magához a férfi, amit vonakodva de viszonzok valamennyire.- Semmit sem változtál- nevet fel hangosan, mire csak megrántom vállamat. Ő sem.

(…)

- Xenia, hamarosan vége az edzésnek- lép mellém Raquel.

Kávémat gyorsan megiszom, s intve az operatőrnek indulok el a nővel az oldalamon a színfalak mögötti emberek zaklatására. Tudom, mennyire utálják ezt, amikor szétszedik őket a riporterek, újságírók egy-egy futam után. Tapasztaltam nem egyszer a sportolók hatalmas lelkesedését, amikor melléjük lép valaki, természetesen én magam sem szeretem őket, de azért valljuk be őszintén, nem vagyok valami emberszerető. 

Gyorsan letudom a Ferrari pilótáit, pontosabban a német Sebastian Vettelt és a finn Kimi Raikkönent, más néven a „jégembert”. Kimivel jöttem ki talán még a leginkább, hiszen hasonló a természetünk. Akármennyire is szeretnék, nincs lehetőségünk úgy igazán váltani pár szót, hiszen rohanhatok át egyből a Williamsesekhez. Tőlem is meglepő gyorsasággal és rugalmassággal esünk túl mindkét interjú alanyon, minek köszönhető az éppen hazájában lévő Felipe Massa és a szintén finn Valtteri Bottas rutinja és tömör válaszai, ők is szeretnének gyorsan túlesni ezeken a sablonos kérdéseken és az általában ugyanabból álló válaszokon. Már csak egyetlen csapat és ezzel együtt két vezető. Kissé már nyűgösebben lépek be a Mercedeshez, ahol elsőként a német Nicot pillantom meg, így hozzá sietek. Érzi, hogy mi következik. Rosberg hamar túl akar esni ezen az egészen, főleg, hogy a pár mondtad, amit beszéltünk egymással az a fél év alatt nem igazán hozott minket egymáshoz közelebb. Nem sikerült megtalálnom vele a közös hangot, ahogyan még sok emberrel sem, így a szokásos arrogáns stílusommal kommunikáltam vele, csak úgy, mint ő velem. 

Ezúttal nem tartom be az előírtakat így csak néhány kérdést teszek fel neki, nincs kedvem hozzá.

- Már csak Hamilton van hátra- beszél hozzám halkan Raquel.

Bólintok egy aprót, direkt nem beszéltetem a szükségesnél többet a nőt. Gondolom, mennyire lehet neki kínos ez így és nem szeretném, ha rosszul érezné magát miattam, mivel eddig csak segített engem.

Mivel nem találom sehol, kopogok az angol pilóta motorhomejának ajtaján és pár másodperccel később egy meglepő „gyere” kiáltást hallok bentről. Felhúzott szemöldökkel nézek Raquelre, aki szintén ilyen értetlen arcot vág. Nem minket várhat az autóversenyző, hiszen ilyenkor inkább kijönnek az öltözőből, nem betessékelik a riportert. Félreteszem minden értetlenségem és magabiztosan nyitok be hozzá. Fehér kanapéján fekszik még a -szintén- fehér overáljában és "meglepő mód" kutyái, Roscoe és Coco a szófa mellett alszanak. Ezeknek a kutyáknak több joguk van itt, mint egy szerelőnek. Megrázom fejemet és elindulok befelé, engem követnek munkatársaim. Lewis talán csak akkor döbben rá, hogy kiket is engedett be az öltözőjébe, amikor meghallja a tűsarok kopogását. Egyből felkapja a fejét és meglát engem. Értetlenül néz ránk, egészen, míg a kamerát meg nem pillantja. Talán tudja ki vagyok, akkoriban olykor- olykor vele is váltottam pár szót, mikor Nicole miatt egy társaságba keveredtünk

- Szia Lewis- eresztek meg felé egy bájmosolyt.- Feltennénk neked pár kérdést, ha nem gond.

Egyből rábólint- nem, mintha lenne más választása- és közelebb hajol hozzám fülével, hogy jobban hallja mondanivalóm.

A brit hatalmas jókedvének köszönhetően a mostani dolgom tovább tart és muszáj nevetnem az olykor béna viccein is. Óráknak tűnnek a vele eltöltött percek, amit már a brazil is kiszúrt és próbálja leplezni mosolyát. 

- Ha ilyen gyönyörű hölgyeket küldenek hozzám, a végén még én magam könyörgök azért, hogy interjút adhassak- próbálkozik be újra. Ismételten elröhögöm magam, de már csak kínomban, nem kötelességből.

- Rendben, azt hiszem végeztünk. Köszönjük szépen Lewis.- bólintok egyet, le sem reagálva előbbi megszólalását.

- Még találkozunk, Xenia- küld felém egy vészjósló pillantást. Megrázom fejemet és lenézően meredek magam elé. 
Kilépve becsapom az ajtót és hálát adok Istennek, hogy legalább Fenandohoz nem kell bemennem, elég volt mára ennyi mosolygás, főleg itt a Mercinél. Mindkét pilótájuk az őrületbe kerget.  

Nicoval a külső jó látszat megtartásának kedvéért mindketten normális hangszínnel kommunikáltunk egymással, míg Lewis a másik véglet.

A friss levegőre kilépve még mindig nagyon jó idő van így piros szoknyámban sem fázok. 
Még elrendezzük a holnapi napra szükséges dolgokat, kissé elhúzódik velük az este. Raquel bezárja mögöttünk az ajtót, majd végre az autóban ülünk és tartunk a szálloda felé.

(…)

- Na merre?- Érdeklődik szobaszámom iránt a svájci. Kezemben lévő plasztikkártyát megforgatva olvasom le a fekete számsort.

- 430- válaszolok tömören- lényegre törően, mire elmosolyodik és elkezdi előttem lengetni a sajátját, amelyen a 435 áll. Büszkén mosolyogva lép be mellém a liftve. Kívülről őrültnek tűnhet, miközben engem próbál felhúzni már első találkozásunk óta, de még egyszer sem sikerült neki az elmúlt öt évben mióta ismerem.

- Na drágám- szólít meg anyanyelvemen, mire kikerekednek szemeim. 

- Te mióta tudsz oroszul?- Támadom le azonnal. Felnevet és tenyerét kezdi dörzsölni a harmincas éveiben járó kommentátor, aki jelenleg úgy viselkedik, akár egy öt éves. Megforgatom szemeimet és átlépem a lift küszöbét. Néhány érdekes pillantást kapunk Vincent viselkedésének köszönhetően.

- Végre sikerült valamilyen érzelmet kiváltanom belőled!- Tapsikol.

Elhűlve nézek a férfira, aki valósággal megbolondult. Megrázom fejemet és szóra sem méltatva intek egyet neki. Szobámba belépve lecsapom bőröndömet a földre. Kezemen lévő arany órára tekintek és meggyőződök arról, hogy még elérem a hotel éjszakai vacsoráját. Napszemüvegem leteszem az egyik polcra és szobakártyát a táskámba csúsztatom. Kilépek az ajtón miközben telefonom nyomkodva rohanok enni. Imádok enni.

Amint leérek a recepciós fiú által korábban elmondott útvonal alapján keresem az éttermet és sikeresen meg is találom. Szedek magamnak a svédasztalról, majd leülök elfogyasztani. Nyugalmas perceimet egy velem szembe leülő Forma1-es pilóta zavarja meg. 

- Szia Kimi.

- Xenia- biccent fejével.- Megleptél.

- Tudom, de nem csak téged.

Elhallgat a finn és gondolkozni kezd. Szótlanul tömi magába a falatokat. Példáját követve én is újra nekilátok az evésnek. Mikor vacsoráját befejezi szólásra nyitja száját, de egy hang sem jön ki rajta és úgy tűnik újra gondolataiba merül. Ezúttal sem beszél sokat, de nem is zavar.

- Alonso.- Jelenti ki a korábbi mondatom okát. Biccentek egyet.

- Bunkó volt?- Beszél érzelem mentes arccal szokásához híven.

Életemben nem láttam semmi érzelmet sem arcán. Mikor jól sikerült neki egy futam nem mosolygott, amikor pedig éppen kiesett a versenyből pokerfaceszel sétált el a pályáról.

- Csak nekem jött- rántom meg vállamat és elkezdek oldalra tekintgetni.

Társaságom veszi a célzást és nem is kérdez többet a spanyolról. Azt hittem békében váltunk el, de úgy néz ki, hogy exem még nem tette túl magát a szakításon, amit én kezdeményeztem. Későbbiekben a finn pilóta kapott tőle hideget- meleget, miszerint miatta vetettem véget a kapcsolatnak, azonban erről szó sincsen. 

- Maradok még pár napot itt, Sao Pauloban- emelem tekintetem az asztalról rá.

- Hogy-hogy?- húzza össze szemöldökét.

- Nem tudom, pihenek egy kicsit.- rántom meg vállamat.

- Reggel korán kelek, szóval én lépek- áll fel az asztaltól- hamarosan- int nekem egyet.

Csak egy halvány mosolyt varázsolok arcomra, amit azonnal el is tüntetek, amint Kimi lelép. Én is összeszedem kevés cuccomat és felállok az asztaltól, hogy nyugovóra térjek. 

Felérve a hatodik emeletre kilépek a személyfelvonóból és szobakártyám halászom elő táskámból, amint felnézek észreveszek egy alakot a lakás bejárata előtt. Lassítok tempómon remélve, hogy így több időm lesz felismerni, amit a fullcapje nagyban nehezít. Összeszűkített szemekkel pásztázom egészen, míg felém nem fordul. Hamilton. Hát feladom. Legszívesebben felsikítanék, de csak egy szenvedő sóhajra telik. Észreveszi, hogy felé tartok és szélesen kezd mosolyogni, velem ellentétben. Próbálok úgy tenni, mintha észre sem vettem volna, de ezt a tervem el is vetem egyhamar, hiszen ránézek. Elé lépek és kérdőn felvonom szemöldökömet.

- Mondtam, hogy még találkozunk.- Kacsint rám.

00. Prológus

Xenia Tchoumitcheva
2012. április, Sanghaj, Kína

Ujjaimat tördelve várom barátomat- Fernando Alonsot- egy rosszul sikerült futama után. A legutóbbi Maláj Nagydíj győzelem után arcon csapásként érte meg, hogy a jelenleg csupán kilencedikként sikerült végeznie.
Hatalmas örömmel ünnepelt Malajziában, aminek meg is lettek a következményei, ezért is vagyok itt jelenleg a pitben- beszélnem kell vele. Ugyan, ő maga nem tud az itt létemről, de néhány társa már tudomást szerzett róla, köztük Kimi Raikkönen és Lewis Hamilton. Az utóbbi csupán Nicole Scherzinger révén, míg Kimivel viszonylag jó kapcsolatot ápolok mióta Fernando barátnőjének mondhatom magamat. Noha, a jelenlegi munkámat félre kellett tennem, aminek a megrendelő roppantul nem örült, de most ez fontosabb, mint a munkám és a karrierem hogyan alakulása.
- Lewisnak is volt már rossz futama egy fantasztikus után, ne aggódj! Minden rendben lesz- simít végig kezemen nyugtatásképpen Nicole.
Csak egy aprót biccentek, miszerint megértettem. Csalódottan veszi tudomásul, hogy hiába próbál velem kedves lenni, én attól még nem engedek a jéghegy énemből. Kedvelem az amerikai énekesnőt, mind előadó művészként, mind emberként, nem ellene szól zárkózottságom. Lewis futamai sem alakulnak mostanában jól, míg legutóbb a poleból vesztett két helyet, most még csak említésre méltó helyen sem futott be a brit pilóta.
- Xenia- hallok meg egy ismerős hangot nem is túl messziről, ezért odafordítom a fejemet.
Kimi csupán int egyet fejével, hogy kövessem. Bólintok és már akarnék elköszönni az egész verseny alatt társaságomként szolgáló nőtől mikor észre is veszem, hogy már Hamiltonnal van összefonódva egy csókban. Inkább nem is zavarom a párt és csendben lelépek. Meg kell hagyni, jól néz ki a fiatal brit.
Sietős lépteimnek köszönhetően hamar érem be a finnt, aki egészen a Lotus bejáratáig rohant. Oldalra döntöm a fejemet és várakozva figyelek rá. Felhúzza bal szemöldökét és világoskék szemeit enyémekbe fúrja. Értetlenül kezdek rá pislogni- lövésem sincs mit akar.
- Komolyan szakítasz vele?- Erőlteti meg hang-szalagjait.
- Komolyan- vágom rá gondolkodás nélkül.
Egy pillanatra, mintha elmerengne válaszolom, de inkább arcomat kezdi el pásztázni. Nem beszél sokat, de annál többet mond. Örülök neki, hogy megismerhettem ezt az embert. Sosem találtam még hozzá hasonlót. Nem az a mézes- mázas típus velem együtt, valamint kiváló hallgatóság, még ha nem is avattam be sosem a bizalmas dolgaimban. Igazából még mostani barátomnak, Alonsonak sem sikerült a bizalmamba férkőznie.
- Akkor menj és közöld vele- utasít- úgy tűnik rád vár.- Jelenti ki hidegen.
Néhány másodpercig azt hiszem, hogy a pilóta megsértődött rám, amiatt, hogy elhagyom a spanyolt, de ez teljességgel lehetetlen. Ő nem ez a fajta.
Vetek még egy utolsó, gyanús pillantást a még nálam is jóval magasabb szőkére, majd barátom felé veszem az irányt, aki azonnal egy csókkal akarna köszönteni, de elfordítom fejemet.
- Beszélnünk kell- tolom el magamtól mellkasánál fogva.
Észrevehetetlenül ugyan, de biccent egy erőtlent és a Ferrari felé veszi az irányt. Kezemért nyúl, amit elhúzok onnét. Leszegett fejjel haladunk egymás mellett, szótlanul, hiszen mindketten tudjuk, hogy ez most nem játék. Ez már komoly és ennek itt a vége egyszer s mindenkorra.