03. Különleges alkalom

Xenia Tchoumitcheva
2015. November; Sao Paulo, Brazília

A futam után Lewis kifejezetten rossz kedvvel lép ki Sebastian Vettel után. Egy őszinte mosoly sem hagyja el arcát a mindig vidám britnek, ami felettébb lelombozó lehet rajongóinak. Kifejezéstelen arccal nézi végig, ahogyan kivonul a futam győztes Nico Rosberg, hiába biztos győztese a világbajnokságnak, nem örül a második helynek, végül is ki örülne neki, ha nyerhetett is volna? Meg lehet őt is érteni. A díjátadó unalmasan zajlik le. Hangomba próbálok valami színt vinni, ezzel talán feldobva a nyomasztó perceket. Míg Vettel és Rosberg örül az elért helyezésének Lewis úgy veszi át a díjat, mintha csak a fogát húznák. Talán jövőre majd már sikerül itt is győznie és nem nyeri meg harmadszor is Nico a Brazil Nagydíjat. Szívesen kezdeném el szidni élő adásban a németet, de nem tehetem. Az interjúk alatt magamban már-már hajamat tépem a nagyképű megszólalásoktól. Kivételesen nem Hamilton kerget az őrületbe a pilóták közül és nem is Alonso az elkövető. Jut eszembe, az angolnak ígértem a ma estémet, remélem hazautazik hamarabb a tervezettnél rossz kedvében.

- Xenia hahó- legyez előttem valaki, mire ránézek- min merengtél el ennyire?- Pakolgatja össze cuccait Vincent.

Magam is elgondolkozom rajta, hogy min járhatott az agyam, hiszen még az elköszönésről is lemaradtam- szerencse, hogy Vincent szeret beszélni és helyettem is mindent elmondott. Csak laposokat pislogok magam elé, fáradt vagyok.

- Megyünk?- Állok fel helyemről, mintha mi sem történt volna.

Lemondva arról, hogy válaszolok kérdésére bólint egyet és elindul ki a friss levegőre. Mielőtt telefonomat eltenném megnézem, hogy hány óra is van; fél hat. Viszonylag korán végeztünk ma is. A készüléket táskámba dobom és az ajtóban álló férfi után megyek. Néma csendben szeljük át egymás mellett a Backstageet. Mintha csak két idegen sétálna egymás mellett, olyan csend uralkodik.

- Úr Isten, hol hagytuk Raquelt?- Torpan meg a svájci, mire nekem is leesik, hogy miért volt ilyen nyugalom az elmúlt időszakban.

- Fogalmam sincsen- meredek rá- felhívom.

Hatalmas süllyesztőmben kezdek el matatni a kütyü után, aminek zenélése nagyban megkönnyíti a dolgot. Amint kezembe akad a keresett eszköz mindenen keresztül cibálom elő.

- Biztos Raquel az- utal a csörgő telefonomra, mire ránézek a kijelzőre, amin természetesen nem a brazil nő neve áll.

Gondolkodás nélkül utasítom el a hívást, most fontosabb dolgom is van, mint a hülyeségeket hallgatni.

- Szegény Lewis, miért nem vetted fel neki?- Cseng cinikusan Betranche hangja, mire csak megforgatom szemeimet.- Tegnap is olyan kitartóan próbálta megszerezni a portáslánytól a szobaszámod, de az helyette csak a telefonszámát mondogatta neki. Vicces jelent volt- húzódik széles mosolyra szája.

- Te voltál?- Csattanok fel, talán kicsit hangosan, mire elvigyorodik- esküszöm megöllek- sziszegem oda neki fogaim között.

Hátat fordítva az őrülten vigyorgó társamnak tárcsázni kezdem az eltűnt személyt. Egy csengés... kettő, három... hét-nyolc, semmi. Felsóhajtok majd bontom a vonalat.

- Nem veszi fel- köpöm oda egykedvűen.

Felsóhajtok majd azon kezdem törni fejemet, hogy mégis most mihez kezdjünk. Semmi hangulatom sincsen munkaidőn kívül keresgetni -az állítólagos- főnököm.

- Xenia- hallom meg ideges hangját magam mögül, amihez társul Vincent idétlen rihegése.

Ridegen fordulok meg és nézek a nőre, a másik embert le sem reagálva a többi itt lézengőről nem is beszélve. Amint alaposabban végigmérem rá is döbbenek, hogy miért olyan dühös.

- Hát te hol szerezted ezeket?- Méregetem.

- Én? Én? Én sehol. Lewis Hamilton egyik nem tudom mije nyomta őket a kezembe, hogy juttasam el minél hamarabb hozzád ezt a két jószágot- nyomja kezembe a pórázokat, mire kiguvadt szemekkel kezdem méregetni a nőt.

- Ez valami tévedés- közlöm vele teljesen nyugodtan, minek következtében csak megingatja fejét.- Na ne szórakozzatok velem!- Akadok ki, de ez látszólag egyiküket sem érdekli.

- Na Xenia gyere és hozd a két barátod is- száll be a beszélgetésbe Vincent is.

- Ezért még egyszer megölöm Hamiltont, megmondtam már neki, hogy nem vagyok kutyacsősz.- Motyogom magamban.

- Tudod, végre egyszer örülhetnél valaminek, vagy valakinek- veti oda nekem a svájci, ami igazán meglep.- Lewis megbízik benned, ezért merte rád bízni őket, ez a két állat többet jelent neki akármelyik Nagydíjnál.- Hagy faképnél.

Vincent kevesszer beszél értelmes dolgokat, de olyankor igaza van. Számat kezdem belülről rágni és leguggolok a két ebhez, vajon tényleg ilyen sokat ilyen jelentek a pilótának?

(...)

- Na ne szórakozz, hogy te vigyázol a kutyáira- röhög ki a vonal túloldalán lévő barátnőm.

Carot meg anno egy munka közben ismertem meg, akkor még csak a teljes nevét ismertem a brit lánynak- Caroline Daur. Az elmúlt évek alatt sikerült már jobb kapcsolatot kiépítenünk a fiatal modellel.

- Már vagy négy órája, de legalább semmit sem csinálnak az alváson kívül- pillantok rájuk egy másodpercre.- Csengettek, szerintem megjött a sztár- szívom be élesen a levegőt.

Ismételten elneveti magát. Totális ellentétek vagyunk. Míg ő mindenen képes nevetni én maximum egy halovány mosolyt ejtek meg. Az egyetlen, ami megegyezik személyiségünkben az olykori lenéző magatartás.

Útközben még elköszönök Carotól és leteszem a telefont. Nulla életkedvvel nyitok ajtót, ahol sejtésemnek megfelelően a brit áll. Már forgatnám szemeimet, de Lewis nem ad okot csak néz rám. Szemöldökeim felhúzom és megilletődve pislogok a rossz kedvű pilótára, aki csak megrázza fejét. Kezében egy üveg pezsgőt szorongat. Meglehetősen lazára vette a stílust. Fekete melegítő alsó, fehér reklámpóló és egy sportcipő- nem pont egy randihoz van öltözve, de lehet ez csak az én véleményem.    Egy szó nélkül állok arrébb az ajtóból, amin még Hamilton is meglepődik. Most először nem vagyok vele elutasító. Halkan teszem be az nyílászárót. Mire megfordulok már Lewis a kutyái mellett a földön ülve simogatja őket. Szép pillanat is lehetne akár.

- Csinos vagy- emeli rám tekintetét.

Nem méltatom sokra bókját, csak biccentek egyet neki. Legalább kettőnk közül valaki az. Ridegen ülök le a mögötte lévő kanapéra. Igazán csendes pillanatait éli az angol. Ilyenkor illene megkérdezni tőle, hogy mi nyomja a szívét, de nem tartom olyan jónak a kapcsolatunkat, hogy a magánéletében vájkáljak. Jól el van a gyerekeivel, akik csak továbbra is húzzák a lóbőrt.

- Konyha merre van?- Áll fel hirtelen a szőnyegről.

- Mintha nem látnád- forgatom meg szemeimet, de nem veszi a célzást- az ajtó mellet úgy két méterre tőled- ejtem ki szinte szótagolva a szavakat.

Még csak meg sem mosolyogja lekezelő beszédem. Érdeklődve figyelem minden egyes mozdulatát, ahogyan átsétál a padlócsempés helyiségbe, ahol a szekrény nyitogatását kezdi űzni már-már versenyszerűen. Néhány perc kutakodás után sikerül ráakadni a keresett tárgyra és elővesz két pezsgőspoharat a kredenc egy ajtaja mögül. Készségesen tölt az általa hozott alkoholból mindkét üvegbe, de kár, hogy nem tudja, hogy nem iszom szeszes italokat. Kezébe veszi mindkét üvegpoharat és leül mellém miközben felém nyújtja az előbb említett tárgyat.

- Csak alkalmakkor iszom alkoholt- utasítom vissza a pohárka tartalmát.

- Ez alkalomnak számít- nem tágít, de én sem- ugyan már- neveti el magát.- Lewis Hamilton éppen a hotelszobádban depizik és te még csak egy pohárka pezsgőt sem iszol meg vele?- Veszi viccesre a figurát, aminek örülök- legalább nem kell azon aggódnom, hogy bánatában kiugrik az ablakon.

Vonakodva ugyan, de elveszem az italt, mire egy győzelemittas mosoly kerül arcára.

- Ne örülj annyira- morgom orrom alá, de meghallja és ismét elmosolyodik.

- Na és milyen napod volt Xenia?- Kezd el csacsogni, mire hunyorított szemekkel kezdek rá pislogni.- Most mi van? Már beszélgetni sem szabad?- Kezdi forgatni szemeit, ezzel utánozva engem.

- Nekem jobban megy- forgatom szemeimet

- Megnézhetem a portfóliódat?- Teszi fel hirtelen a kérdést.

Eleinte nem tudom eldönteni, hogy jól hallottam e, azonban várakozó tekintete meggyőz hallásom tökéletességéről. Ebbe nem tudok belekötni, szóval előveszem laptopom és a mappát megnyitva kezébe adom a hordozható számítógépet. Össze-vissza kezdi megnyitogatni fotóimat, van amelyikre ránagyít és úgy is végignézi minden egyes pontomat. Percekig lefoglalja magát a képeim nézegetésével, miközben fogyatkozik a pezsgő is. Tekintetét le sem emelve tölt újra mindkettőnknek, de nekem nincsen szívem elutasítani ismételten, így inkább csendben iszogatok. Nem is olyan rossz ember ez a Lewis Hamilton. Talán kezdem elviselni. Ez is csak én lehetek, pont akkora kezdem megszokni egy személy viselkedését, amikor már mindegy, hiszen ő holnap hazautazik- vagy fene tudja hová- és valószínüleg többé nem találkozunk. Mégis hol futnánk össze? Neki versenyek vannak, míg én már be vagyok táblázva az egész hátralévő évre. Szerda hajnalban repülök Los Angelesbe, majd vissza Londonba még egy utolsó idei munkára és néhány otthoni dolog elintézésére. Aztán majd már következnek az ünnepek is, amit otthon töltök Svájcban a családommal. Következő év, hát magam sem tudom már, hogy hogyan is lett beosztva az életem menedzserem által, majd kiderül.

- Hát ez elfogyott- próbálja meglötyögtetni az üveg tartalmát, nem is tűnt fel, hogy miközben elkalandoztam ennyit ittam volna.

A minibárhoz lép és elővesz egy ugyanolyan pezsgőt, mint amit magával hozott- szóval még csak nem is boltban vette, hanem kiemelte a hűtőből. Kérdés nélkül tölt újra ismételten. Talán nem kéne ennyit innom, hiszen nem bírom jól az alkoholt- ezért is nem szeretek inni.

A férfi csak lapozgatja tovább fényképeimet, amiknek talán sosem látja meg utolsó képeit a tömérdek mennyiségnek köszönhetően.

Lassan már egy órája böngészi modellkönyvemet, mikor megelégelem ezt, hiszen szinte egymagam fogyasztottam már el unalmamban a szeszes italt. Felállok helyemről zsibbadó hátsó felem miatt és kisétálok az erkélyre, ahonnan belátom a brazil város egy részét. Teljesen elveszek a város apró pontjaiban, gyönyörű szép. Oly mélységig merülök el a tájban, hogy észre sem veszem, hogy társaságom akad időközben. Mire feleszmélek már Lewis hátulról öleli át derekamat. Magassarkúm miatt közel százkilencven centiméter lehetek, így alacsonyabb nálam a pilóta, de pont hátra tudom dönteni a fejemet a vállára. Óvatos puszit lehel arcomra, mire közelebb húzódom hozzá.

- Jól viselkedtek az ebek?- Kérdezi hangjában némi csínnyel.

- Jól, Roscoe kifejezettem jó kisfiú, de Coco lusta, mint a dög- jelentem ki egyhangúan, mire elvigyorodik és újabb csókot lehel arcomra.

Lehunyom egy pillanatra szemeimet, és már csak Lewis ajkait érzékelem sajátjaimon. Óvatosan csókol, szinte már félve. Bátorításképp végigsimítok arcán és közelebb lépek hozzá. Puha ajkai finoman mozognak az enyémekkel harmóniában. Bal kezével közelebb von magához, míg jobbjával hátamat simogatja. Nem bírok magammal és én kérek bejutást szájába, amit rögtön meg is kapok. Olyan, mint a drog, minél többet kapok belőle, annál inkább szükségem van rá.

Ha valaki nekem egy hete azt mondta volna, hogy én Lewis Hamiltonnal fogok bájcsevegni, csókolózni majd smárolni pofonröhögtem volna, de most mégis ezt teszem és szégyen nem szégyen, élvezem.